Első sorban a most soron következő bajnokságról az MMKról ejtenék szót. Idén már harmadszor kerül megrendezésre. A 2. szériában mi is részt vettünk, igaz nem túl fényes eredménnyel, de befejeztük a bajnokságot. Ráadásul ez volt az elős befejezett kupa számunkra.
Most is tervezzük az indulást. A nevezési határidő 2010.01.31. 00:00. Ezzel még ráérünk, ugyanis az MMKig még van 1 hónap.
MCSL 2.
A 2010es év tavaszán sor kerül a Magyar Csapat Liga 2. szériája is. Mint tudjátok ez mind az ESL keretein belül. Erre is tervezzük, hogy nevezünk. Ez is még kicsit odébb van. Viszont itt felhívom a mapkészítés szerelmeseit, hogy szívesen látnék TSA-sok mapjait az új mappackban.
Az oldal továbbra is frissül és Anf mester mellett én is beszállok ebbe a díszítgetésbe majd.
Láttam, hogy a szerverünk jelenleg az FSRtől van rendelve. És sajnos csak az alap TM screen és az FSR screenje feszít a szeró betöltésekor. Tervezem, hogy készítek pár screen-t a jövőben. Akinek kedve van, és ért hozzá, nyugodtan készítsem maga is screeneket, majd a csapattal közösen eldöntjük melyik kell :)
Végül láttam régebben egy szavazást a csapat skinről. Hát eléggé régi, és láttam, hogy páran örülnének egy újnak. Persze ezzel sincs semmi baj, használjátok bátran. Viszont lesz egy új is, amit én magam próbálok majd elkészíteni, amint időm lesz rá. De! Láttam, hogy páran nem Stadium skint használnak, ezért szeretném ha megírnátok, hogy milyen más modellekhez kértek még csapat skint. Azokhoz is igyekszem készíteni.
Ennyi egyenlőre. Ez úgy a nyárig sztem elég is lesz nekünk. Az év második feléig még nem látok el, szal majd kiderül mi lesz akkor :P
Succ
amúgy newbie mustang gt skineket csinált fekete-fehér (juventus drukker magának) és nekem piros -feketét (mint milanosnak) lásd galériába snapshot sajna a gép újratelepitésnél elveszett a mustang
de én sokszor mondtam,hogy a stadium mellett csak a coastban vagyok járatos,a többit nagyon fosnak tartom szóval sztem egy coast tsa skinnen kivül felesleges lenne más
screent meg majd vki spectből waron,mint anno suff